Benyújtották a földadó tilalmáról szóló törvényjavaslatot
A közteher azóta szúrja a kormány szemét, amióta Márki-Zay Péter is indítványozta a bevezetését Hódmezővásárhelyen.
A közteher azóta szúrja a kormány szemét, amióta Márki-Zay Péter is indítványozta a bevezetését Hódmezővásárhelyen.
Egy faék egyszerűségű rendelettel, az utolsó utáni pillanatban a kormány megtiltotta az önkormányzatoknak az adóik emelését. A veszélyhelyzet nélkül nem tehette volna meg. Sikerült is kacifántos jogi helyzetet előidézni.
A kormányhivatal arra kérte Alsónémedit, hogy helyezzék hatályon kívül a munkanélküliekre kivetett napi 800 forintos adót, de a település csak apróságokon változtatott, az adót januártól beszedik.
Nagyon úgy fest, hogy a lovak közé dobta a gyeplőt a kormány a helyi adók kérdésében, azzal ugyanis, hogy tavaly év elején szabadjára engedte a települési adókat, borítékolni lehetett a bizarrabbnál bizarrabb adófajták megjelenését. Most fel is bukkant egy eset, amelyben mind a kiszabott adó mértéke, mind pedig az adó tárgya legalábbis meghökkentő. Több az adó, mint annak az értéke, amire kivetnék. Még Budai Gyula is meglepődött rajta.
Az ombudsman szerint nem sérti az emberi méltóságot a települési adó kivethetősége, ezért az ügyben nem is fordul az Alkotmánybírósághoz.
Kreatív új települési adót vezettek be a Szeged melleti Zsombón, ahol fizetni kell a 20 méternél magasabb építmények után. A templomtorony mentességet kapott.
Rogán Antal (Fidesz) javaslatára kikerült a helyi adókról szóló törvénytervezetből az a szabály, hogy a települési adó...
Elvileg egyházakra, közszolgáltató szervezetekre és központi költségvetési szervekre is vethetnének ki adót a helyi önkormányzatok, ha bekerül a jövő évi adótörvények közé Lázár János és Rogán Antal javaslata. Az előterjesztésben szerepel az is, hogy csak az adópolitikáért felelős miniszter engedélyével léphetne hatályba a vállalkozások helyi adójáról szóló önkormányzati rendelet, ha abban az előző évinél 20 százalékkal magasabb adót állapítanak meg.