A jól tanuló orvostanhallgatók kárára emelték a Semmelweis Egyetem hökösei a saját fizetésüket
Pedig a tanulmányi ösztöndíjak összege eddig is csak töredéke volt a hökösök úgynevezett közéleti ösztöndíjáénak.
Pedig a tanulmányi ösztöndíjak összege eddig is csak töredéke volt a hökösök úgynevezett közéleti ösztöndíjáénak.
A Palkovics László vezette felsőoktatási államtitkárság tárgyalásokba kezd a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával a hallgatói juttatások emeléséről. A hallgatói ösztöndíjak minimális mértékben nőttek az elmúlt években, ráadásul intézményenként eltérő mértékben. A HÖOK nem csak az emelésben, hanem a csalások kiszűrésében is lépne.
Szűkítené a tanulmányi ösztöndíjra jogosult egyetemisták és főiskolások körét az Emberi Erőforrások Minisztériuma – derül ki az Eduline birtokába került tervezetből. Ha a kormány is rábólint a változtatásra, több tízezer hallgató veszíthet havi 10-30 ezer forintot.
Egy vidéki egyetemistának legalább százezer forintra van szüksége a megélhetéshez, a fővárosban tanulóknak pedig ennek közel másfélszeresére - írja a szombati Magyar Nemzet.