Megválik a rasszista és szexista kijelentései miatt bepanaszolt oktatójától a Szegedi Tudományegyetem
A hivatalos bejelentés ugyan még várat magára, de információink szerint kedden még erre is sor kerül.
A hivatalos bejelentés ugyan még várat magára, de információink szerint kedden még erre is sor kerül.
Sajnálatát fejezte ki Jean-Paul Guerlain világhírű parfümkészítő csütörtökön a párizsi bíróságon egy a francia közszolgálati televízióban 16 hónappal ezelőtt elhangzott rasszista kijelentése miatt. A nagy port kavart ügy nyomán több francia jogvédő szervezet a Guerlain-termékek bojkottjára szólított fel.
John Galliano botrányos viselkedésének köszönhetően nem tervez többet a Diornak. Utolsó kollekciójának megjelenése körül folyamatosak voltak a találgatások, most végre láthatjuk a kész művet.
A német jegybank etikai tanácsa beidézte a rasszista kijelentéseiről elhíresült elnökségi tagot, a keddi meghallgatásról a tanács vezetője még aznap tájékoztatni fogja a Bundesbank elnökségét – hangzott el Frankfurtban.