Leszedték a ponyvát a Corvin Áruház épületéről + képek
Úgy néz ki elkészülhettek az épület felújításával, bár az állványozást egyelőre nem távolították el róla.
Úgy néz ki elkészülhettek az épület felújításával, bár az állványozást egyelőre nem távolították el róla.
Egy négy évvel ezelőtti tiltakozáskor feliratot fújt egy demonstráló a Szabadság téren egy építőipari cég ponyvájára. Az Alkotrmánybíróságig jutott az ügy.
A tévét sem lehet látni rendesen azokban a lakásokban, amelyekbe visszaverődik a fény a stadion eredetileg tojáshéj színű ponyvájáról.
Az éjszakai viharos szél megtépázta az egyik Vörösmarty téri lacikonyha ponyváját, és egy arra járó megdöbbent azon, amit bent látott: a nyitott pulton fedetlenül hagyták éjszakára az ételeket – számolt be a 444.hu. Ez a minőségi és egyéb más problémák mellett azért is felháborító, mert az évente több százezer látogatót vonzó vásáron meglehetősen drágán adják az ételt, italt is.
Sikerült átjutnia a csatornán, de a landolás sem volt egyszerű.
Könnyűszerkezetes, ponyvás vagy fából készült nyitott garázst is lehet építeni félmillió forintnál kevesebb pénzből.