Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#parkolóhelyek

Itthon M. László Ferenc

"Új vigalmi negyed"? – Lázongó civilek ostromolják a budai elit-szórakozóhelyet

Lázonganak a legnagyobb budai zöldterület, a Tabán megmentéséért küzdő civilek a park közepére épített wellnessközpont és szórakozóhely ellen. A helyi lakosok szerint az éjjel is nyitva tartó terasz annyira hangos, hogy nem tudnak aludni tőle, ráadásul az Oxygen elé tervezett parkoló „sebet ejtene” a parkon. A szórakozóhely zajszintméréssel próbálja lezárni a vitát, az önkormányzat pedig fogadkozik, hogy nem tervez parkolót. Az iratok és egy polgármesteri levél viszont mást mutat.

Autó hvg.hu

Állami vezetők parkolóhelyei: nem állhatnak meg "kilométerekre"

Nem fognak spórolni az állami vezetők budapesti parkolóhelyein, nem válthatják ki ugyanis a havi százezer forintba kerülő parkolóhelyeket olcsóbb, mélygarázsban kialakított helyekkel - írta a Blikk a minisztériumi autóflottákat üzemeltető Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságra (KEF) hivatkozva.