Sokkal több a nemzetiségi választópolgár, mint a korábbi választásokon
Több mint 8 százalékkal nőtt a nemzetiségi választópolgárok száma 2019 óta és több mint 50-nel 2010-hez képest.
Több mint 8 százalékkal nőtt a nemzetiségi választópolgárok száma 2019 óta és több mint 50-nel 2010-hez képest.
Több gond is van a magyar választási rendszer nemzetiségi voksolást szabályozó részével – állapította meg friss ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága, amely két nemzetiségi szavazónak igazat adva elmarasztalta Magyarországot, és a jogsértő törvényi keretek megváltoztatását írta elő.
Nemzetiségi önkormányzatokat hozhatnak létre a magyarországi oroszok, az orosz kisebbséghez tartozók ezt idén februárban kezdeményezték a Nemzeti Választási Bizottságnál. Erről ír a csütörtökön megjelent HVG hetilap.
A nemzetiségeket érintő szavazásokon azok érdekeit fogja nézni, más törvényeknél pedig a kormánnyal szavaz – ezt mondja Ritter Imre német nemzetiségi képviselő, aki gyakorlatilag a Fidesz-kétharmad biztonsági tartalékát jelenti ezáltal.