Jó hírek az USA-ból
Csökkent a múlt héten az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban.
Csökkent a múlt héten az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban.
Az idén az első negyedévben 3 millió 818 ezerre nőtt a 15–74 éves foglalkoztatottak száma, a 15–64 éves korosztály foglalkoztatási rátája 56,6 százalék volt, ami 0,9 százalékpontos javulás az egy évvel korábbihoz képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A munkanélküliek első negyedévi 509 ezres létszáma ellenben alig tér el az egy évvel korábbitól, vagy az egy hónappal korábbi 2012. december – 2013 februári adattól, és a 15–74 éves korosztályban 11,8 százalékos munkanélküliségi rátának felel meg.
A munkaügyi hivatal csaknem 570 ezer álláskeresőt tartott nyilván tavaly decemberben. Ez az előző hónaphoz képest 6,2 százalékos, az előző év azonos időszakához képest pedig 3,1 százalékos növekedés, ugyanakkor novemberhez képest nőtt a bejelentett új állások száma - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatokból. Az NMH szerint a regisztrált álláskeresők számának növekedése megfelel az előző években megfigyelt szezonális trendeknek.
Idén március-májusban a munkanélküliek létszáma 485 ezer volt, ami az egy évvel korábbihoz hasonló, 11,2 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Ötezerrel csökkent a regisztált munkanélküliek száma Baranya megyében, de ez nem a piac élénkülésének, sokkal inkább az állam és az önkormányzatok közmunkásprogramjainak köszönhető. A jó eredmény tehát csalóka.
A foglalkoztatottak létszáma 2011. szeptember-novemberben 3 millió 870 ezer fő volt, 42 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
A harmadik negyedévben 33 ezerrel (0,87 százalékkal) többen dolgoztak Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, így a foglalkoztatottak száma 3 millió 856 ezer volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A munkanélküliek száma azonban lényegében nem csökkent.
Az elemzők szerint nem okozott meglepetést a munkanélküliségi ráta június-augusztusi alakulása. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt emelte ki, hogy folytatódott a foglalkoztatottak számának dinamikus emelkedése. A munkanélküliek száma eközben alig változott a tavalyihoz képest.
A vártnál nagyobb mértékben csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyért fordulók száma a múlt héten az Egyesült Államokban.
Tavaly októberben még csak 1,2 százalékot mutattak a berlini üveggömbök.