276 millióval támogatta az Orbán-kormány azt a szlovéniai fejlesztőközpontot, amely Hadházy Ákos szerint üresen áll egy falu szélén
A helyiek azt mondják, utoljára akkor voltak az épületben gyerekek, amikor Novák Katalin odalátogatott.
A helyiek azt mondják, utoljára akkor voltak az épületben gyerekek, amikor Novák Katalin odalátogatott.
Két ínséges év után tavaly újra felpörögtek az állam határon túli magyarokat célzó támogatásai. A legtöbb pénzt most sem nyílt pályázatokon, hanem egyedi döntésekkel osztogatták. A valóban nemzetpolitikai célok mellett jelentős segítséget kapott a Fidesz-irányultságú szlovákiai magyar média. Nem a legjobban rászoruló kárpátaljaiak kapták a legtöbb pénzt, de szociális célokra külön kaptak kétmilliárd forintot. Nem maradhatott támogatás nélkül a foci és a jéghoki sem.
Az azokat lebonyolító alapítvány vezetője is elismerte, hogy a román féllel még meg kell állapodniuk a folytatás előtt.
A Csíki Sör tulajdonosához köthető cégek, illetve egy Magyarországon élő, a NER-ben is sikeres építőipari vállalkozó taroltak egy romániai fejlesztési pályázaton.
617 millió forintból vesz meg és újít fel a kormány egy ingatlant a szlovéniai Lendván, a muravidéki magyar közösség új háza lesz benne.
Az év közbeni átcsoportosításoknak köszönhetően 2018-ban két és félszeresére hízott a határon túli támogatásokat osztogató Bethlen Gábor Alap büdzséje. Ebből 75 milliárdot osztottak ki egyedi elbírálással, a Miniszterelnökség „szakmai javaslatai” alapján. A pénz nagy része Erdélybe ment.