#halőr
Résen vannak a halőrök, kétszer több bírságot szedtek be
Idén tavalyhoz képest a duplájára, 8 millió forintra nőtt az Állami Halőri Szolgálat (ÁHSZ) feljelentései alapján a jogszerűtlen horgászat és halászat miatt kiszabott halvédelmi bírságok összege, amely arányosan emelkedett a tettenérések, feljelentések számával – mondta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Megtámadta a halőrt az orvhorgász Tiszavasváriban
Halőrt bántalmazó orvhorgászt fogtak el a rendőrök Tiszavasváriban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
A rendőrség szemévé, fülévé válnak a halőrök és a mezőőrök
A rendőrség szemévé, fülévé, kezévé válnak a mezőőrök és a halőrök, miután az Országgyűlés elfogadta az ezzel kapcsolatos törvénymódosítást – modta Gál Zoltán, a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának szocialista alelnöke.
Fejszével támadt a halőrökre egy férfi
Fejszével ment neki egy férfi a vele szemben intézkedő halőrök egyikének a Tisza-parton, Tiszabura külterületén, a támadást azonban a három őr sikeresen elhárította - közölte a rendőrség szerdán.