Váratlanul elhunyt Tolna megye főispánja
Horváth Kálmán pénteken még farsangi rendezvényen vett részt. Szombat hajnalban meghalt.
Horváth Kálmán pénteken még farsangi rendezvényen vett részt. Szombat hajnalban meghalt.
Sára Botond főispán szerint a bíróság nem vitatta a szolidaritási hozzájárulás kivetését sem jogalapjában, sem mértékében, és nem kötelezte a magyar államot arra, hogy fizesse vissza azt az önkormányzatnak.
A főispán határozatot hozott az épület megsemmisítéséről.
A budapesti oktatási intézmények kintlévőségei a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség szerint nagyjából 150 millió forintot tesznek ki.
Meg kell szüntetni az összeférhetetlenséget.
A Kúria döntése alapján rendezte azt, amit az önkormányzat nem tudott, ezzel megnyitotta az Államkincstár pénzcsapját a város számára.
Balmazújváros azért került csődközelbe mert a 2022-es költségvetés módosítását és a tavalyi zárszámadás elfogadását négy fideszes és két független képviselő már hónapok óta akadályozza.
Salgó László Péter korábban az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára volt. Elődje, Róth Márton nyáron mondott le a főispáni pozícióról.
Egy évet sem töltött a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal élén az irodalomtudomány felől érkező Róth Márton.
Célkeresztben a nagyrendezvények környékén dolgozó személyszállítók.
Simon László július 31-én csomagol.
Újra valótlanságokat állít Józsefvárosról Sára Botond, a fővárosi kormányhivatal vezetője Pikó András helyi polgármester szerint, ráadásul egy olyan Facebook-posztban, aminek közzétételére bíróság kötelezte azért, mert hazudott.