80 milliónyi ajándékpénzt hagytak a bulizók a Szigetnél
Ebből is bevétele lett a Szigetnek.
Ebből is bevétele lett a Szigetnek.
A Szigeten már kisebb volt a csalás veszélye, de a Fesztiválkártya rendszerében felfedezett hiba teljes körű kijavítása még zajlik.
A Sziget Fesztiválon idén egy újdonsággal biztosan szembesülhettek a látogatók: a fesztiválkártyával, mellyel megvalósult a készpénz nélküli fizetés. Megnéztük, hogyan működött a nagyüzemi plasztikkártyás vásárlás, ki járt jól és ki faragott rá az új módira.
A bankkártyához hasonlatos eszköz elvileg megkönnyíti a szórakozni vágyó dolgát, ugyanis gyorsabb és még számlát sem kell nyitni a használatához.
Azt már eddig is tudtuk, hogy a Sziget Kft. jegyezte fesztiválokon a jövőben készpénz nélkül tudunk csak sörözni, azt viszont még nem, hogy élesben is működik-e a rendszer. A Budai Gourmet-n teszteltük, majd megkérdeztük Gerendai Károlyt, ő mit tapasztalt.
A pénteken kezdődő Budai Gourmet lesz az első olyan, Sziget kft. által szervezett rendezvény, amelyen teljesen kiiktatják a készpénzes fizetést. A VOLT, Balaton Sound és Sziget fesztiválokon is már csak a fesztiválkártyával lehet vásárolni, de borravalót így is adhatunk.
Az augusztus 10. és 15. között zajló rendezvény programja 90-95 százalékban összeállt, a nulladik nap műsoráról még folynak a tárgyalások.