Magyarország az Európa-bajnok inflációban
Stabilizálódtak az árak az EU-ban júniusban, de a legnagyobb éves inflációt Magyarországon regisztrálták.
Stabilizálódtak az árak az EU-ban júniusban, de a legnagyobb éves inflációt Magyarországon regisztrálták.
A heti kínálatból kiemelkednek a munkaerőpiaci adatok: kiderül, hogyan alakult a munkanélküliség áprilisban hazánkban és Európában, valamint májusban Németországban és az Egyesült Államokban. Lesznek még GDP-jelentések, beszerzési menedzser indexek, kamatdöntések – és talán egy régen várt „mentőcsomagot” is kibontanak.
Az Európai Bizottság tavaly őszi becslésnél valamivel derűlátóbb prognózist közölt pénteken az Európai Unió gazdaságának növekedésére, amely az idén mintegy 1,75 százalékkal, jövőre közel két százalékkal bővülhet, rontott azonban inflációs előrejelzésén.
Nem változott a drágulás üteme az eurózónában: az Eurostat első becslése szerint az éves infláció novemberben 1,9 százalék volt.
Októberben 1,9 százalékos éves inflációt mértek az eurózónában. A Eurostat által csütörtökön publikált végleges éves adat – az elemzők várakozásaival egyezően - megegyezik az előzetesen közölt mértékkel.