Miért nem készítik sosem ott a csokoládét, ahol a kakaóbab terem? Hogy lehet az, hogy miközben a világ kakaóbabtermésének 70 százaléka Nyugat-Afrikából származik, a barna édességnek kevesebb mint egy százaléka készül az ottani országokban, és az sem exportképes termék?
Egészségmegőrzés, állatvédelem, környezetvédelem: sokféle okból keresik egyre többen a vegán és állatokon nem tesztelt kozmetikai termékeket. Ez a gyártókat is ösztönzi, de gyakori, hogy megtévesztik a fogyasztókat.
Minden szürkezónában működő cég életében eljön a pillanat, amikor "az ügyesség átcsap ügyeskedésbe". Nehéz feladat tisztességes vállalkozónak maradni Magyarországon, de egyáltalán nem lehetetlen, úgy pedig kifejezetten rossz vállalkozónak lenni, hogy bujkálni, csalni kell. A tisztességtelen eszközökkel való előrejutás a legtöbb esetben a menedzsment döntése, amit csak azért hozhat meg, mert gyenge a törvények, különösen az adótörvények betartatása. Az áfacsalásból származó termékekkel kereskedő áruházláncokra ugyanez igaz, vezetőik nem alhatnak nyugodtan – állítja a hvg.hu-nak adott interjújában az üzleti élet tisztaságát hirdető Első millióm nevű kezdeményezés két képviselője.