Itthon
Átvette Áder Jánostól a köztársasági elnöki hivatalt Novák Katalin
A leköszönő és az új köztársasági elnök a Sándor-palotában találkozott.
A leköszönő és az új köztársasági elnök a Sándor-palotában találkozott.
Hivatalosan még csak azt erősítették meg, hogy az orosz kormányapparátus egy tagja karanténba került fertőzésgyanúval.
Négyszer utazott Áder másfél hónap alatt március-áprilisban, de a négy útra több mint 62 millió forintot költött az elnöki hivatal. Az államfőnek többször is magángépeket béreltek, bár menetrend szerinti járattal olcsóbb lett volna az út.
"Mindannyiunknak meg kell szorítanunk a nadrágszíjat ebben a nehéz gazdasági helyzetben, így a szenátorok sem lehetnek kivételek ez alól" - közölte a Kreml szóvivője.
Nem engedték be csütörtök reggel az ukrán elnöki hivatalba az ott dolgozókat az épület előtt tüntetők.