Itthon
Magyar Péter: A Fidesz választókörzeteket hozna létre a határokon túl is
A politikus szerint viszont Magyarországon belül is át fogják rajzolni a meglévő körzeteket.
A politikus szerint viszont Magyarországon belül is át fogják rajzolni a meglévő körzeteket.
Az MSZP legszűkebb tárgyalódelegációjának tagjai is csak kedden, a párt kora délutáni elnökségi ülése után ismerik majd meg várhatóan azt a jelöltlistát, amiről a Magyar Nemzet és a Népszabadság azt írta: jelölt-jelöltek helyett elsőre csak az Együtt-PM választási szövetség helyi elnökeinek, és koordinátorainak nevét tartalmazta. Egy MSZP-s forrásunk szerint a szövetség nagyjából az országos támogatottságának megfelelő arányban kaphat egyéni helyeket.