A Momentum elnöke Jakab Pétert kritizálta az egynemű párok örökbefogadásáról alkotott véleménye miatt
Fekete-Győr Andrásnak nem tetszik, amit a Jobbik elnöke mondott.
Fekete-Győr Andrásnak nem tetszik, amit a Jobbik elnöke mondott.
A New York-i Tiffany&Co plakátján két boldog férfi látható.
Még az idén módosul a macedón alkotmány, a változtatás hét pontjának egyike a házasságot és a bejegyzett élettársi kapcsolatot egy férfi és egy nő közösségére szűkíti.
A 18-29 évesek, a magukat liberálisnak tartók, a bal-jobb skálán középen állók, valamint a DK és az LMP szavazói azok a csoportok, ahol az egyneműek házasságának a legmagasabb a támogatottsága Budapesten. A fővárosi többség ugyanakkor összességében elutasító a melegházassággal szemben – ez derül ki a Republikon Intézet legújabb elemzéséből, mely a budapesti szavazók attitűdjét vizsgálta a melegházassággal és a könnyűdrogok dekriminalizációjával kapcsolatban.
Az alkotmány Barack Obama szerint szilárd alapjául szolgál annak, hogy a homoszexuális házaspárokkal ugyanolyan tisztességgel járjanak el, mint a férfi-nő házaspárokkkal.
New Yorkban törvényes az egyneműek közötti házasság, ennek következményeként a Long Island-i episzkopális püspöki...
New York városának első meleg házaspárja a 75 éves Phyllis Siegal és a 85 éves Connie Kopelov.
Az alkotmánytanács két, regisztrált élettársi kapcsolatban élő nő kérésére vizsgálta meg a kérdést, akik négy gyermeket nevelnek együtt, s a házasság révén számukra kívántak volna nagyobb jogbiztonságot teremteni.