Konzervatív győzelem Bulgáriában
A bolgár központi választási bizottság befejezte az előre hozott parlamenti választások szavazatainak összeszámlálását, amely nem változtatott lényegesen a kialakult erőviszonyokon.
A bolgár központi választási bizottság befejezte az előre hozott parlamenti választások szavazatainak összeszámlálását, amely nem változtatott lényegesen a kialakult erőviszonyokon.
Sikerült kormányt alakítaniuk Bulgáriában az előre hozott választásokon második helyen befutó szocialistáknak - jelentette be hétfőn a kormányalakítással megbízott Plamen Oresarszki közgazdász, egykori pénzügyminiszter.
Bojko Boriszov volt bolgár kormányfő szerint érvényteleníteni kell a vasárnapi parlamenti választások eredményeit, mert egyes pártok súlyosan megsértették a választási törvényt.
A bulgáriai parlamenti választások szerdán kihirdetett végeredménye megerősítette, hogy egy párt sem képes magában kormányt alakítani, és az egyetlen koalíció is a képviselői helyeknek csak a felével rendelkezik.