Nehéz ezt innen megérteni: a kanadai orvosok KEVESEBB fizetést követelnek
Nem akarnak fizetésemelést, inkább visszaforgatnák a pénzt az egészségügyi rendszerbe.
Nem akarnak fizetésemelést, inkább visszaforgatnák a pénzt az egészségügyi rendszerbe.
Volt olyan betege az ápolónak, akinek erőszakkal adott be altatót. Állítólag ügyvédje tanácsára tett korábban beismerő vallomást, amit később visszavont, és az utolsó szó jogán ártatlanságát bizonygatta a bíróságon Szegeden.
Az előzetes letartásban lévő M. Dániel ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt javasolt vádemelést a rendőrség.
Vádat emeltek a betegápoló ellen, aki tavaly áprilisban megvert egy agresszívan viselkedő, részeg beteget a miskolci megyei kórházban. A beteg arc- és orrcsontja eltört. A kórház főigazgatója most az RTL Híradónak azt mondta: a történtek után azonnal belső vizsgálat indult, a feljelentést ezután tették. Az ápolót azonban nem tudták felelősségre vonni, mert kilépett a munkahelyéről.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított eljárást a rendőrség az ellen a dévaványai férfival szemben, aki vasárnap hajnalban megvert két betegápolót a békéscsabai kórházban.