Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#amorf_ördögök

Kult Bicsérdi Ádám-Németh Róbert

"Jó lenne, ha végre kimásznánk ebből a posztkommunista takonyból"

Visszatérő jubileumi koncertre készül az Amorf Ördögökkel, új lendületet vett a Péterfy Bori & Love Banddel, miközben az ő dalainak is köszönheti népszerűségét a Liza, a rókatündér című magyar film. A kacatpop hazai mestere, Tövisházi Ambrus körül újra beindultak az események, de közben ámulattal figyeli a fiatal magyar zenekarokat. Angol nyelven ma már semmiképp sem írna számot, mert azzal szerinte nem lehet a magyar emberek szívéhez jutni. A mai mezőnyből egyértelműen Fluor Tomit tartja a legszerethetőbb figurának, de volt olyan magyar sláger is, ami rendesen felidegesítette. Interjú.

Kult hvg.hu

S. Nagy István az Eddának is írt szöveget

Noha leginkább Máté Péter, Kovács Kati, Zalatnay Sarolta tolmácsolásából ismerjük a 81 éves korában kedden elhunyt szövegíró, S. Nagy István dalait, van néhány egészen meglepő szerzeménye is. Gondolták volna, hogy írt szöveget az Eddának vagy a Karthagónak is?