Orbán Viktor megszegte az Európai Unió alapszerződéseit az Európai Tanács szerint
Charles Michel „politikai hibának” és „problémásnak” tartja Orbán moszkvai útját.
Charles Michel „politikai hibának” és „problémásnak” tartja Orbán moszkvai útját.
Megreformáljuk az EU-t, hogy alkalmas legyen több mint 30 tagállam befogadására – ezt hangsúlyozta ez Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament előtt. A brüsszeli Politico annak nézett utána, mire gondolhatott Ursula von der Leyen.
Az európai polgárok véleményét összegző konferencia után hét hónappal az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság tájékoztatta a javaslatokat tevő állampolgárokat arról, mit végzett a javaslatcsomag elfogadása óta. Több eredményről is beszámolt, de az egyik legfontosabb pontban, az EU alapszerződésének módosításában nincs egyetértés az intézmények között.
A helyben topogástól a többsebességes Európai Unió létrehozásáig terjednek azok a lehetőségek, amelyek előtt ezekben a hetekben nyílik meg az út. Az uniós állam- és kormányfők júniusban már napirendre veszik az uniós alapszerződések módosítását, amelyet egyrészt európai polgárok szorgalmaznak, másrészt pedig több tagállam is – élükön Franciaországgal. A francia elnök azonban egy konföderatív Európa képét is felvázolta, amelyben helye lehet az EU-ból kilépett briteknek és az EU-tól még mindig fényévekre lévő Ukrajnának, vagy Moldovának és Grúziának is. A téma évekig velünk marad.
A lengyel alkotmánybíróság ítélete az uniós jog elsőbbrendűségét vitatja, amelyet minden tagország elfogadott.
A néppárti csúcsjelölt Bécsben nyilatkozott.
A jogállamiságot megsértő tagállamokat büntetné, de azokat is, akik nem regisztrálják a menekülteket.
A kormány szerint az Európai Bizottság zárolási javaslata jogi szempontból vitatható, ellentétes az alapszerződések szellemével, "hiszen egy jövőben feltételezett esemény miatt akar megállapítani szankciót".
A német kancellár az euróövezeti országok hiteles "stabilitási uniójának" felállítása mellett érvelt a berlini szövetségi parlamentben tartott pénteki beszédében. Angela Merkel szerint az euróövezeti pénzügyi stabilitás biztosításához elengedhetetlenül szükséges egy "európai adósságfék" bevezetése, a deficitkorlátokat megszegő országok automatikus szankcionálása, valamint az európai intézmények hatáskörének bővítése, amelyek egyúttal az európai alapszerződés módosítását is feltételezik.
Angela Merkel német kancellár decemberben javaslatot tesz az Európai Unió alapszerződésének módosítására, amely egyebek között szigorúbb költségvetési felügyeletet tesz lehetővé az Európai Bizottság számára, és élesebb stabilitási kritériumokat ír elő - mondta hétfőn Wolfgang Schäuble, Németország pénzügyminisztere.
A német kancellár fel akarja gyorsítani az Európai Unió alapszerződésének módosítását. Német kormánykörökből szerzett értesülései alapján a Reuters hírügynökség azt írta vasárnap, hogy a német kormány szerint az EU-nak jogot kellene kapnia a beavatkozásra a nemzeti költségvetésekbe, ha az euróövezet stabilitása forog kockán, például úgy, hogy az Európai Bíróság érvényteleníthetné a nem megfelelőnek minősített költségvetést.