Az önkormányzat megbízásából készült felmérés szerint nem a demográfiai vagy pártválasztói csoportok, hanem a vári lakosok és az önkormányzati bérlakásban élők véleménye tér el jelentősen a teljes mintától.
Váradiné Naszályi Márta budavári polgármester meghosszabbította elődje, Nagy Gábor Tamás rokonainak bérleti jogát, így a volt fideszes polgármester szülei még két évig élhetnek nettó 78 ezer forintért egy 105 négyzetméteres önkormányzati bérlakásban. Még ellenzékből a jelenlegi polgármester élesen bírálta, hogy Nagy pályáztatás nélkül, egy jogi kiskaput kihasználva kvártélyozta be családját az exkluzív műemléklakásba, most viszont egy személyben ő maga bólintott rá a maradásukra. Az ellenzéki polgármester szerint nem volt más lehetősége, ráadásul az önkormányzat illetékes bizottsága – az ellenzéki tagokat is beleértve – sem kifogásolta a hosszabbítást. Egy jogász szakértőnk szerint bíróság elé kellett volna vinni ezt a szimbolikus és vitatható ügyet.
Akár egy-két nap alatt megkereshették a havi 20-27 ezer forintos lakbért azokkal a budavári bérlakásokkal, amiket nemzetközi szálláskereső portálokon keresztül adtak ki turistáknak. A tavaly óta ellenzéki vezetésű önkormányzat azonban megelégelte a régóta folyó, illegális Airbnb-bizniszt, és váratlan ellenőrzéseket tartott. Váradiné Naszályi Márta polgármester szerint a bérlakások nem arra vannak, hogy szállodát működtessen bennük, a lebukott bérlők szerződéseit felmondták.
Bárki megnézheti Budavár új, ellenzéki önkormányzatának egy sor, eddig nem nyilvános adatát, így a vezetők illetményét, béren kívüli juttatásait, de az alpolgármesterek hivatali mobiltelefonjának és laptopjának típusát is. Első körben azokat a közérdekű adatokat tették nyilvánossá, amelyekre eddig kíváncsiak voltak velük kapcsolatban az adatigénylők, de Váradiné Naszályi Márta szerint generálisan átláthatóan akarnak működni.
Láthatóan alaposan kitalált szerződésekkel ütötték nyélbe azt a lakáscserét, aminek köszönhetően az innovációs miniszter a Vár szívében található önkormányzati bérlakásban élhet, csakhogy a hivatalos iratokban sok furcsa részletet találtunk. A hvg.hu kikérte a teljes dokumentációt, amiből kiderült, hogy egy győri panel-lakótelepen bérelt lakást dobott be Palkovics a Halászbástya szomszédságában fekvő műemlék lakásért cserébe, amiért máig mindössze havi 40 ezer forint lakbért fizet. Ráadásul már akkor a Budai Várban lakott, amikor ezt az ügyletet intézte, pedig azt állította, hogy csak anyósáék miatt költözött oda. Utólag külön pikáns, hogy még az azóta megbukott Borkai Zsolt hivatala készített környezettanulmányt arról, hogy Palkovics tényleg Győrben is lakik, méghozzá az egykori tanársegédjének lakásában.
Munkahelyéhez közeli, nyugodt otthont szeretne, és jövedelméből ki is tudja fizetni a "piaci lakbért" – erre hivatkozott Budavár volt fideszes polgármestere, Nagy Gábor Tamás, amikor saját önkormányzatától kért exkluzív bérlakást. A hvg.hu kikérte a lakásbérlet minden iratát, így kiderült, hogy ez a piaci lakbér még az eddig ismert összegnél is kevesebb, mindössze bruttó 70 ezer forint volt, amit valóban gond nélkül kifizethetett az 1,3 milliós fizetéséből. Ráadásul egy orvostanhallgató pár elől vitte el a lakást úgy, hogy mindössze 3300 forinttal ajánlott érte többet. Íme, az összes részlet arról, hogyan biztosította be magának a várbeli lakást 2023-ig az időközben megbukott kormánypárti politikus.