Videó: elgázoltak és megvertek egy futárt a IX. kerületben
A videót készítő szemtanú szerint egy Mercedes sofőrjének nem tetszett, hogy a futár megállt előtte.
A videót készítő szemtanú szerint egy Mercedes sofőrjének nem tetszett, hogy a futár megállt előtte.
A 15 áldozatot követelő baleset komoly politikai vihart kavart az országban, az ellenzék bizalmatlansági indítványt is benyújtana a kormánnyal szemben, ha azt a házelnök hajlandó lenne napirendre tűzni.
A hosszúpályi templomkertbe mászott be a két fiatal, hogy pontot tegyen a konfliktusuk végére. Az ügyészség vádat emelt az ügyben.
Szabó Zsófi partnere, Andrei Mangra verekedésbe keveredett, az ügyben zsarolás és kábítószer birtoklásának gyanúja is felmerült.
A Maccabi Tel-Aviv szurkolóira palesztinpárti tüntetők támadtak, 57 embert letartóztatott a holland rendőrség.
Egy másik autó fedélzeti kamerája rögzítette menet közben a verekedést.
Az összevert férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A jégkorongozó kétszer is elvesztette a fejét a csapata 11 gólos vereségével végződött mérkőzésen. Hosszú időre eltilthatják.
„Hallottam, ahogy az apukám feje a betonba csapódva széttörik” – közölte korábban Dudás. A balhé augusztus 30-án volt, apja azóta sem tért magához.
A kisteherautó egyik utasa hátulról tarkón vágta az előttük haladó személyautó sofőrjét.
A támadót a helyszínen elfogták, a rendőrség súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítja.
„Hiányoztam a srácoknak, gondolom, az egyikük meg akart ölelni” – mesélte a magyar válogatott védője.