Mellkasi fájdalmakra panaszkodott és defibrillátort kért a pilóta egy Sydney-be tartó járaton
Miután a kapitány rosszul lett, a gép első tisztje sürgős leszállási engedélyt kért.
Miután a kapitány rosszul lett, a gép első tisztje sürgős leszállási engedélyt kért.
A Qantas légitársaság szerint a SpaceX gyakran csak az utolsó pillanatban tájékoztatja őket arról, hogy hova hullanak az űrből visszatérő rakétáról leváló darabok, így több járatuk nem tudott menetrend szerint felszállni a Sydney repülőtérről.
Elnézést kért a Qantas légitársaság azoktól az utasoktól, akik nemrég Sydney-ből repültek Tokióba a cég egyik járatával. Miközben a fedélzeten gyerekek is voltak, olyan filmet vetített a személyzet a kijelzőkön, amely nem nekik való.
Sikerült egy felnőtteknek szóló filmet lejátszani a repülőgép összes képernyőjén. A szigorú besorolást a nyelvezet, a szexualitás és meztelenség bemutatása miatt kapta a film.
Háromszáz élelmes ember le is csapott az első osztályra szóló jegyekre.
Rekordközeli bírságot és kártérítést vállalt a Qantas a törölt járatokra eladott jegyek miatt.
Vagyis – minél többet nézzük, annál inkább nyilvánvaló, hogy – pont ugyanolyan.
Sőt, ő maga azt mondta, ha az országok nem is teszik kötelezővé, a Qantas például biztosan nem enged fel olyat a gépre, akit nem oltottak be.
Az ausztrál légitársaság vezetője szerint más cégek is követni fogják a példájukat, és megkövetelik az oltásigazolást.
Az ausztrál Qantas légitársaság nyugdíjazza utolsó Boeing 747 típusú repülőjét.
Az ausztrál légitársaság elhalaszt egy beszerzést és csökkenti járatainak számát.