Nagyon érzik már a magyarok is, hogy elolvadtak a megtakarításaik
Erre pedig értelemszerűen úgy válaszolnak, hogy sokkal többen kezdenek el takarékoskodni, derül ki az OTP friss Öngondoskodási Indexéből.
Erre pedig értelemszerűen úgy válaszolnak, hogy sokkal többen kezdenek el takarékoskodni, derül ki az OTP friss Öngondoskodási Indexéből.
A magyarok nagyjából harmada tesz félre pénzt az OTP Öngondoskodási Indexe szerint, főleg a fiatalok próbálnak tudatosan spórolni. A megkérdezettek kétharmada szerint időskorában nem lesz elég számára az állami nyugdíj, ehhez képest sokan vagy csak az állami nyugdíjra hagyatkoznak, vagy nem tudják, hogy miből élnek majd meg.
Takarékoskodási célként a válaszadóknak alig 6 százaléka jelölte meg, hogy gyerekei vagy unokái támogatására félretegyen – derül ki az OTP 2017-es Öngondoskodási Indexének eredményeiből.
Főleg a gyermekes családok készülnek fel tervezéssel és rendszeres megtakarítással a lakáscélú kiadásokra.