Szeptembertől teljesen lezárják a Nyugati pályaudvarhoz tartozó aluljárót
Kerülővel lehet majd elérni a vonatokat, a MÁV figyelmeztet, az utasok érkezzenek pár perccel hamarabb.
Kerülővel lehet majd elérni a vonatokat, a MÁV figyelmeztet, az utasok érkezzenek pár perccel hamarabb.
Három új zebrát festenek fel a Nyugatinál.
A hétvégén többször is korlátozzák a gyalogos forgalmat.
Hétfőn hajnalban ment neki a berendezésnek.
Kunetz Zsombor szerint súlyos problémák vannak a mentésirányítással, a fő gondot pedig az jelenti, hogy a mentőszolgálat vezetése a "mindenhez mindig mentőt" szemléletet képviseli.
A Magyar Idők úgy tudja, kipucolják az aluljárót, a MÁV pedig elkezdte felmondani a szerződéseket az aluljáróban lévő üzletekkel.
Életveszélyesen megvertek egy vécést a Nyugati aluljárójában egy nyilvános illemhelyen, a tettes ellen vádat emeltek - közölte az ügyészség.
Megtámadtak egy lányt a Nyugati téri aluljáróban, a WestEndnél - közölte a 24.hu.
Nemcsak a felszíni közlekedést bénította meg Budapesten a délutáni felhőszakadást. Azoknak sem volt könnyű dolguk, akik valamelyik aluljáróban rekedtek. A Deák téri aluljáróban például szó szerint vízlépcsővé váltak a lejáratok, amikor fentről ömlött befelé az eső.