Kásler Miklós Nagypáli község díszpolgára lett
Kásler a kitüntetést “a világjárvány magyarországi káros hatásaival szembeni eredményes küzdelemért” kapta.
Kásler a kitüntetést “a világjárvány magyarországi káros hatásaival szembeni eredményes küzdelemért” kapta.
Nagypálinál az árokba csapódott egy autó, a két utas közül az egyik meghalt, a másik életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Két személyautó ütközött össze a Zala megyei Nagypálinál, a balesetben hatan megsérültek.
A látványos térkövezés helyett a kevésbé feltűnő megújuló energiákba fektetett a Zalaegerszegtől pár kilométerre fekvő kis falu, Nagypáli. Meg is lett az eredménye, megduplázódott a falu lakossága. Képriportunk a zalai ökofaluról.
A Zalaegerszeg melletti Nagypáliban a megújuló energia használata már nem alternatív lehetőség, hanem első számú megoldás. Határában energiafűz-ültetvény, központjában napkövető napelem, lassan pedig már a gáz is háztáji lesz. A település öles léptekkel halad a teljes önellátás, illetve az energiatúltermelés felé. Ettől nem függetlenül, Nagypáli azon kevés hazai falvak közé tartozik, ahol nőtt népesség, méghozzá a duplájára.