Átveréssel vettek le 130 ezer forintot egy magyar nő számlájáról csalók
A nőt a közművek nevében kereste meg valaki, hogy egy 1340 forintos elmaradást behajtson rajta. De ennél sokkal többet zsákmányolt.
A nőt a közművek nevében kereste meg valaki, hogy egy 1340 forintos elmaradást behajtson rajta. De ennél sokkal többet zsákmányolt.
Az első hullámnál szinte azonnal léptek a szolgáltatók. Ez most elmaradt.
A koronavírus-járvány miatt több szolgáltatónál kikapcsolási moratóriumot hirdettek, de a Népszava szerint ennek rövidesen vége.
Gázhálózat rekonstrukcióját kell elvégezni, valamint gázelosztó vezetékeket építeni. Senki nem adott jobb ajánlatot, mint a Mészáros és Mészáros Kft., valamint a Vabeko Kft.
Több mint felével hízik a vállalkozások áramszámlája, pedig korábban rezsicsökkentést ígért a kormány a cégeknek is. Az állami szolgáltató drágán adja az áramot.
A Nemzeti Közművek (NKM) stratégiai partnerséget kötött a finn energetikai társasággal, a Fortummal, hogy országos elektromos autó töltőállomás-hálózat épülhessen ki Magyarországon - közölte az NKM. Jövőre elindítják a lakossági napelem-szolgáltatásukat is.