Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

# MMORPG

Tech Gécs Dániel

Szép és jó az Amazon új világa, csak nehogy elvigye a Covid

Több mint egy hetet töltöttünk a New World világában, abban a játékban, amely az e-kereskedelmi nagyágyú Amazon videojátékos terveinek első, komolyabb vállalkozása. Az MMO, vagyis más felhasználók által uralt, így mindenképp internetet igénylő szoftvert havidíj nélkül lehet majd elérni. Feltéve, hogy a sok országban új erőre kapott koronavírus-járvány miatt nem kell megint elhalasztani.

Tech hvg.hu

Nézze élőben a világ legnagyobb virtuális űrcsatáját

A várakozások szerint 3-4 ezer játékos csak össze egyszerre egy virtuális űrcsatában. Az EVE Online egy MMORPG, azaz interneten játszható többjátékos szerepjáték, saját politikával, gazdasággal és háborúkkal. A 2003-ban megjelent, azóta is folyamatosan fejlesztett játéknak már több mint 500 ezer felhasználója van. Közülük több ezren lépnek perceken belül harcba, indul a játék történetének legnagyobb csatája, ami egyúttal a világ eddigi egyik legnagyobb virtuális űrharca lesz.