Intercityvel ütközött egy autó Ikrényben, egy ember meghalt
Egy vasúti átjáróban ütközött össze a vonat a személyautóval, a sofőr meghalt.
Egy vasúti átjáróban ütközött össze a vonat a személyautóval, a sofőr meghalt.
A forgalmat rendőr irányítja, a külső és a leállósávon lehet most haladni Budapest felé.
Újraindult a vonatforgalom Győr és Ikrény között, miután a győri vasútállomásnál befejezték annak a balesetnek a helyszínelését, amelyben halálra gázolt egy embert egy személyvonat - közölte a MÁV kommunikációs osztálya szombaton az MTI-vel.
Egy férfi elvesztette az uralmát járműve felett Ikrénynél, és nem tudott lehajtani a vonatsínekről csütörtök hajnalban. Szerencséjére kiszállt a kocsiból, mire pár perc múlva a vonat Hegyeshalomról odaért. Az ütközés után a vonat több száz méteren át tolta maga előtt az autót. Miután felkutatták a sofőrt, felmerült a gyanú, hogy ittas volt. Az 55 éves férfi ellen eljárás indul közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt.
Nem okozott anyagi károkat a térségben szerdára virradó éjjel történt kisebb, a Richter-skála szerint 3,8-es erősségű földrengés – erősítették meg a Győr-Moson-Sopron megyei Kóny és Ikrény községek polgármesterei.
A balesetnek sérültje is van, a Győr-Sopron vasútvonalon áll a forgalom.