Androidos? Ezek a legkevésbé biztonságos telefonok
Nem mindegy, milyen androidos telefon van a zsebében, legalábbis annak biztonságát illetően.
Nem mindegy, milyen androidos telefon van a zsebében, legalábbis annak biztonságát illetően.
Nagy amerikai kórházak informatikai rendszeréből lopták el 4,5 millió páciens adatait az áldozatul esett szervezet által kínai hackercsoportnak vélt bűnözők.
Több mint három hónappal a Heartbleed sebezhetőség nyilvánosságra kerülése után még mindig nem múlt el a probléma, sőt kritikus rendszereket fenyeget.
A bő két hónapja nyilvánosságra hozott, Heartbleed névre keresztelt sebezhetőség továbbra is rengeteg weboldal-üzemeltető gépet érint, így aztán az oldalak látogatóit is.
Kevéssé figyel már a világ a két hónapja oly nagy vihart kavart Heartbleedre, holott a veszélynek még koránt sincs vége.
Érdemes résen lenni: a Heartbleed nemcsak a weboldalakat, hanem az androidos appokat is érinti.
Az egész internet biztonságát kérdőjelezte meg sokakban egy óriási OpenSSL hiba, ezért a „nagyoknak” is lépniük kellett.
Az internet történetének egyik igen súlyos, ha nem a legsúlyosabb biztonsági problémájára derült fény a közelmúltban. Megmutatjuk, hogy miként kerülheti el azokat a weboldalakat, amelyek érintettek ebben.
A múlt héten felfedezett hatalmas biztonsági rést kijavították, de mindenkinek azt tanácsolják, hogy cserélje le a jelszavait.
A legújabb fejlemények szerint nem csak a szervereket – ahol egyébként szintén a mi adatainkat tárolják –, hanem például az Android rendszerű mobilt használókat is érinti az utóbbi évek legkomolyabb biztonsági hibája.
A hét egyik negatív szenzációja volt a Heartbleed, egy óriási biztonsági rés felfedése. Rengeteg weboldal érintett, így nem véletlen, hogy mindenkinek jelszóváltoztatást javasolnak.
Több biztonsági szakértő és nagy technológiai vállalat is arra kéri a felhasználókat, változtassák meg jelszavaikat mindenhol, miután fény derült egy rengeteg webes szolgáltatást érintő, két éve létező komoly biztonsági hibára. Olyan népszerű vállalatok oldalai és szolgáltatásai is érintettek, mint a Facebook és a Google.