Végelszámolás alá került az Elios Zrt.
Az Elios-botrány másik cégénél, a Sistrade kft.-nél már áprilisban elindult a végelszámolás.
Az Elios-botrány másik cégénél, a Sistrade kft.-nél már áprilisban elindult a végelszámolás.
A külgazdasági és külügyminiszter Dunakeszire hívott össze sajtótájékoztatót vasárnapra, mert állítólag van egy fontos hangfelvétel a Soros-hálózat berlini szervezetének tevékenységéről. Dénes Balázs, akit "leleplezni" vél a kormány, most is azt mondja, amit a hangfelvételen, és szerinte semmi kivetnivaló nincs abban, ha egy nemzetközi jogvédő szervezet beszél a kormányokkal is.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) feljelentést tesz, mert csütörtökön Hatvanban a csoportos garázdaság felszámolása ürügyén szerintük indokolatlanul bántalmaztak a rendőrök gyanúsítottakat és vétlen járókelőket is - közölte szombaton az a szervezet elnöke.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet álláspontja szerint nincs jogi relevanciája a gyöngyöspatai önkormányzat döntésének, amellyel a szervezetet is kitiltották a településről - erről Dénes Balázs, a TASZ elnöke beszélt.
Bírálja a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) az adatvédelmet és információszabadságot szabályozó törvényjavaslatot, a szervezet szerint az néhány támogatandó elemétől eltekintve súlyos visszalépést jelent mind a személyes adatok védelmében, mint a közérdekű adatok nyilvánosságában.