Négy ember tologatott egy utasokkal teli Lufthansa-gépet Ferihegyen
A légitársaság földi kiszolgálójának illetékese szerint a vontatóvilla meghibásodása miatt kellett kézi erővel mozgatni a repülőt.
A légitársaság földi kiszolgálójának illetékese szerint a vontatóvilla meghibásodása miatt kellett kézi erővel mozgatni a repülőt.
A Magyar Nemzet szerint újabb feljelentés érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH), amely így ismét vizsgálhatja, kartelleztek-e a repülőtéri földi kiszolgálótársaságok. Az ügy – írja a lap – egészen a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatójáig, Szivek Norbertig érhet.
Éves szinten 15 milliárdos forgalom bonyolódik a repülőtéri földi kiszolgálási piacon. Az egyik kiszolgáló cég leköszönő vezérigazgatója súlyos vádakkal illette az ezen a területen működő cégeket, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő megtette a szükséges lépéseket.
Szándékosan tönkreteszi a Malév még működő, földi kiszolgáló leányvállalatát Limburger Lóránt vezérigazgató – lényegében ezt állítja a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet vezetője. Csorba Attila szerint agresszióba torkollhat az, ami a cégnél folyik.