Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#Boross_Norbert

Itthon MTI

Áramot ígér estére az Elmű

Ha nem lesz újabb pusztítás, kedden sötétedésig a legtöbb fogyasztónál újra visszaállhat az áramszolgáltatás a fővárosban – mondta az Elmű szóvivője. Boross Norbert szerint maga az elektromos hálózat kevéssé károsodott, de a kárelhárítást akadályozza, hogy még mindig vízzel telítettek, elsősorban a VI. VII. VIII. IX. és XIII. kerületben azok a pincék ahol a transzformátorállomások találhatóak.

Gazdaság hvg.hu

Több mint 500 ezer ügyfelét verte át az Elmű-Émász

Tavaly karácsony előtt az Elmű és az Émász két számlával lepte meg sok ügyfelét. Az ügyről akkor beszámoltunk, az azonban csak most, az energiahivatal közleményéből vált nyilvánvalóvá, hogy egyrészt ez tömeges jelenség volt, másrészt, hogy az energiaszolgáltatók ezzel a saját üzletszabályzatukban foglaltaknak sem tettek eleget.

Gazdaság Szabó M. István

Előre számláz az ELMŰ?

Kiszámlázta a lakó decemberi fogyasztását az áramszolgáltató, pedig azt az illető még el sem fogyasztotta, hisz a kéretlen csomag olyan hamar érkezett, hogy a fogyasztó a számára előírt mérőóraállás-bejelentési időszakig el sem jutott. Így fizethet decemberben kétszer, pedig a cég szerint ilyen helyzet nem fordulhat(na) elő. Az alkalmazott modell mégis ismerős, igaz, csak az átalányt fizetőknek.