A még a művész személyes közreműködésével előkészített kiállítás az utóbbi közel két évtizedben, azaz az addigi pályáját 2003-ban összefoglaló monográfia megjelenését követően született művekből válogat.
A klasszikus, a modern és a kortárs művészet a nagyközönség előtt sokáig rejtve maradt alkotásai kerülnek az érdeklődők és a műgyűjtők elé a Kieselbach Galériában.
Vigyázat, a lírai cím után művészetelméleti közhely következik! A kép hagyományosan metafizikai mezőben „feszül”, amennyiben túlmutat önmagán. Ez a „túl” lenne az a szféra, amit megértésnek, értelemnek vagy jelentésnek nevezünk, ami már nem a jelben magában van, hanem vele összeköttetésben ugyan, mégis utalásként működik. A közöttes mező felsorakoztatja a képi összetevőket, ám nem feltétlenül ösztönzi azok szigorú vizsgálatát. Jobbára reflexió nélkül működik a maga dekorativitásában vagy naiv stílustörekvései közepette évszázadokon át, s csak ritkán és keveseknek adatik meg, hogy a jelentésalkotás szerkezetébe is bepillantsanak.
Kézjegy és törődés – Nemes Csaba társadalmi művészete Dunaújvárosban / A mágus „valósága” – Olafur Eliasson Londonban / Mintázatok és diskurzusok – amerikai festők a Ludwig Múzeumban / Bercsényi fotósezred – magyar fényképészek Franciaországban / A nagy könyvlopás – hidegháborús emlékek Szentendrén / Kozmosz magánhasználatra – Kiki Smith Párizsban / A hatalom nélküliek hatalma – politikai művészet a pozsonyi Kunsthalléban
Különös hely Maastricht. Az év nagyjából 355 napján csendben zajlik az élet Hollandia mindössze 19. legnagyobb településén, minden márciusban azonban tíz napra felbolydul a város. A helyi reptér megtelik magángépekkel, limuzinok és taxik hosszú sora érkezik a MECC-hez (Maastricht Exhibition and Congress Centre), a hotelszobák már hónapokkal korábban elfogynak erre az időszakra, az éttermekben pedig képtelenség szabad asztalt találni. Szinte moccanni sem lehet a városban, még a legkisebb sörözőkben is világhírű gyűjtőkbe és legendás műkereskedőkbe botlik az ember. Az amúgy mindössze 120 ezres városba 70 ezer vendég érkezik, mindannyian egyetlen céllal: hogy részt vegyenek a TEFAF vásáron.
Színben a fényt – Czóbel-életműkiállítás Szentendrén / Az öntörténetírás mestere – Cavellini a Ludwig Múzeumban / Hatalma csak a művészetnek van – portré Hans Ulrich Obristról / Svájci márka Ázsiában – az Art Basel Hong Kong / A land art skót fellegvára – a Jupiter Artland / A garázsvásártól Tizianóig – a Nagyházi Galéria jubileuma / David Bowie, behálózva – kiállítás Berlinben / Térbeli folyóirat – az Építészeti Nemzeti Szalonról