Hét amerikai államban enyhítik, háromban marad az abortusztilalom
Missouriban az ország egyik legszigorúbb abortusztilalmának lazításához vált szabaddá az út.
Missouriban az ország egyik legszigorúbb abortusztilalmának lazításához vált szabaddá az út.
A miniszterelnök pénteken telefonált a volt elnökkel, politikai igazgatója pedig Arizonában kezet is fogott vele.
Az együttes énekesének lett pozitív a tesztje.
Bár több árulkodó jel is volt, hogy nem a Hold Tyho-kráterét látja az ember a Kanadai Űrügynökség által megosztott fotón, a szervezetnél ezeket nem vették észre.
Alicia Navarro 14 évesen szökött el otthonról Arizonában, az intelligens, ugyanakkor autista spektrumzavarral élő lány a családjának búcsúcetlin tett esküt, hogy visszatér. Négy éven át senki semmit nem tudott róla, egy egész ország kereste őt, ő pedig pár napja, 2000 kilométerrel odébb sétált be a rendőrségre. A kép ettől még nem tisztult ki, senki nem tudja, mi történt, még az is kérdéses, hogy szó van-e egyáltalán bűncselekményről. Az évekig a nyilvánosságban küzdő anya most azt kéri, hagyják őket békén. A rendőrség jelenleg is próbálja összerakni a puzzle-t.
Alice Navarro rendőrség szerint „biztonságban van, egészséges és boldog”.
Néhány perc elég, hogy egy nagyobb esés után valaki égési sérülésekkel kerüljön kórházba.
Egy repülőgép hegynek ütközött, a tragédiának nincsenek túlélői.
Samuel Batemant még augusztusban tartóztatták le, amikor valaki gyerekkezeket látott a lakókocsijának a rései között. A férfi 2019-ben prófétának kiáltotta ki magát.
A küldeményt egy katonai bázisra szállították elemzésre.
A Google anyacégéhez köthető Waymo önvezető autós taxiszolgáltatást indított az államban.
Hat évtized után DNS-vizsgálattal sikerült azonosítani egy korábban ismeretlen kislányt, akinek megégett maradványait még 1960-ban találták meg az arizonai sivatagban.