Ki akarta próbálni, mit tud a több mint 400 lóerős kocsi.
Totálkárosra tört egy több tízmillió forintos luxusautót egy hallgató, aki a gyárlátogatáson engedély nélkül vitte próbakörre a járművet – írja a police.hu.
A nem éppen hétköznapi, súlyos kárral végződött tesztvezetés akkor történt, amikor egyetemi diákok érkeztek gyárlátogatásra a kecskeméti üzembe november 15-én. A látogatások szigorú protokoll mellett zajlanak, de az egyik diák elszakadt társaitól, és egymaga kezdte el az üzem felfedezését. Addig-addig sétált, mígnem az utómunkára váró autók parkolójában kötött ki. Az egyetemistának megtetszett egy 420 lóerős Mercedes-Benz CLA Shooting Brake 45 S AMG, majd beült, hogy közelebbről is megnézze.
Az anyósülésen megtalálta az indítókulcsot, és úgy döntött, megy egy kört a drága autóval. Úgy gondolta, nemcsak az üzemben, hanem a tesztpályán is kipróbálná a kocsit, ezért oda is felhajtott, annak ellenére, hogy azt sorompóval lezárták. A tesztvezetés balul sült el: az egyik kanyarban lesodródott, és az árokba borult. Az autó totálkárosra tört – 40-50 millió forintos kár keletkezett.
Az önjelölt tesztvezető sérülés nélkül megúszta a balesetet. Később az is kiderült, hogy ezeknek a kocsiknak a végsebessége nincs leszabályozva, mivel még folyamatban van a gyártásuk. A rendőrök előállították a 28 éves férfit jármű önkényes elvétele miatt, és gyanúsítottként hallgatták ki.