Autó HVG 2024. október. 04. 06:41

Nincs ennél olcsóbb új BMW most Magyarországon

Megkezdődött a teljesen új 1-es sorozatú BMW benzines alapmodelljének hazai forgalmazása.

A BMW a nyár elején kezdte meg vadonatúj 1-es kompakt modellje magyarországi értékesítését, és most egy minden korábbinál olcsóbb új változattal bővült a kínálat.

Míg eddig a 14,36 millió forintos 118d jelentette a belépőszintet, addig most egy ennél a 150 lóerős 2 literes 4 hengeres dízelmotorral szerelt kivitelnél olcsóbb új verzió is elérhetővé vált.

Ez pedig nem más, mint az 1,5 literes 3 hengeres turbós benzinmotorral felvértezett, immár i jelzés nélküli BMW 116, mely 122 lóerős és 230 Nm-es produkcióra képes újdonság hazai indulóára 12,375 millió forint.

A fehér és a fekete fényezés alapáras
BMW

Az elsőkerék-hajtású és hétfokozatú automata váltós alapmodell 9,8 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100-as tempóra, és 100 kilométerenként beéri akár 5,9 liter benzinnel.

Ugyanennek a motornak a 170 lóerős változata kerül a 14,55 millió forintos BMW 120-ba, mely 7,8 másodperces 0-100-as szintidejű lágyhibrid verzió még kevesebbet, átlagosan 5,3 liter fogyaszt.

Ilyen a 116 műszerfala
BMW
17 colos könnyűfém-felnik járnak alapáron
BMW
Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.