A Magyarországon tartózkodó amerikai katonák életét nehezítő, politikai „küllőakasztásnak” tekintett bürokratikus gát odébbgördítését üdvözölte az amerikai nagykövet.
A Magyar Közlöny friss száma módosítja a közúti közlekedésre vonatkozó közigazgatási hatósági ügyekben alkalmazandó kiegészítő eljárási szabályokról szóló korábbi rendeletet, ezzel többek között a külföldről behozott gépjárművekre vonatkozó rendelkezések (járműhonosítás) feltételeit írja át, mely egy, az amerikai–magyar diplomáciai kapcsolatok szempontjából fontos ponttal egészül még ki – írja a 24.hu. A portál értelmezése szerint (is) ezzel lezárulhat a két ország közt évek óta húzódó rendszámvita. A David Pressman amerikai nagykövet által is gyakran sérelmezett vitás pont megoldására még Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter tett korábban ígéretet.
A probléma gyökere, hogy a régóta hatályos hazai jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a Magyarországon állomásozó amerikai katonák a családi autóikra magyar rendszámot kaphassanak. Ennek az volt az eredménye, hogy az amerikai katonák több mint három éve újra és újra kénytelenek ideiglenes forgalmi engedélyt kérni autóikra borsos áron. Az amerikai nagykövet szerint ez egyrészt megsérti a két ország védelmi együttműködési megállapodását, másrészt nem bürokratikus okokra, hanem a „küllőakasztás” politikai indíttatásra vezethető vissza. Az amerikai nagykövet ez irányú sejtését a kormányzati forrásokra hivatkozó VSquare is megerősítette.
A 15 nap múlva hatályba lépő módosítás a következő témában releváns változásokat foganatosítja:
„A járműhonosítási eljárásban a Magyarország területén szolgálati céllal tartózkodó külföldi fegyveres erők és a Magyarország területén felállított nemzetközi katonai parancsnokságok, azok Magyarországon szolgálatot teljesítő állományának tagjai, a Magyarország területén szolgálati céllal tartózkodó külföldi fegyveres erők, valamint a Magyarország területén felállított nemzetközi katonai parancsnokságok és állományuk nyilvántartásáról, a jogállásukhoz kapcsolódó egyes rendelkezésekről szóló törvényben meghatározott hozzátartozóinak, valamint a Magyarország területén szolgálati céllal tartózkodó, a diplomáciai vagy a nemzetközi jogon alapuló egyéb kiváltságot és mentességet élvező személyek és hozzátartozóinak használatában lévő járművek esetében a korábban meghatározottak esetében nem kell alkalmazni.”
A módosítás azt is tartalmazza, hogy a járműhonosítási eljárásban az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes államban nyilvántartásba vett gépjárművekre vonatkozó jogszabályokat ez esetben szintén nem kell érvényesíteni.
„Az Egyesült Államok üdvözli a magyar kormány bejelentését, miszerint megoldást fognak keresni az amerikai katonák gépjármű-regisztrációjának magyarországi eljárásával kapcsolatos, régóta fennálló aggályainkra” – írja Pressman közleményében.
A témában leginkább meghatározó International Institute for Strategic Studies (IISS) 2024-es Military Balance nevű kiadványa szerint jelenleg 150 amerikai katona állomásozik Magyarország területén M2A3 Bradley gyalogsági harcjárművekkel. A diplomáciai gesztusnak is tekinthető könnyítés előnyeit hamarosan tapasztalhatják a Magyarországon állomásozó amerikai katonák és családjaik.