Autó hvg.hu 2023. május. 23. 20:20

Ken Block felesége és lánya is rajthoz áll a leghíresebb amerikai hegyi versenyen

A januárban elhunyt autóversenyzőnek méltó követői vannak családon belül is.

A Pikes Peak hegyiverseny az egyik legnevesebb amerikai motorsportrendezvény, amelyet idén július végén rendeznek meg. A helyszínen 156 kanyarral tűzdelt, 20 kilométer hosszú szerpentinen kell minél gyorsabban feljutni.

Körülbelül egy hónappal ezelőtt Lia Block, Ken Block lánya bejelentette, hogy részt vesz az idei Pikes Peak versenyen, ugyanis ő ül majd a Porsche Hoonipigasus volánja mögé, amellyel édesapja a tavalyi Pikes Peak versenyen indult volna, de egy motorprobléma miatt ez végül elmaradt.

Hoonigan

Kedden kiderült az is, hogy Block felesége is részt vesz a június 25-re tervezett versenyen. Lucy Block egy egyedi építésű elektromos buggyval, a Sierra Echo EV-vel fog versenyezni, és az Unlimited kategóriában indul, ellentétben 16 éves Liával, aki egy bemutató keretében tudja majd le a kanyargós távot.

A Sierra Echo EV 55,8 kWh kapacitású akkumulátorral rendelkezik, amely egy 300 lóerős és 500 Nm nyomatékú villanymotort hajt. A buggy végsebessége 193 km/h, és slick gumikat visel.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés