Néhány hete ugyanilyen körülmények vezettek súlyos, halálos áldozattal is járó tömegbalesethez ugyanezen az autópályán.
Az erős széllökések miatt időnként sűrű por és homokfelhő rontja a látási körülményeket az M1-es autópályán csütörtök délután – figyelmeztetett az Útinform.
Mint írják, a sztráda 104-es kilométerének környezetében, Nagyszentjános/Bőny térségében kell számítani a látási viszonyok romlására, továbbá a rendőrség közlése szerint a 70-es és a 73-as kilométer között, Tata és Mocsa térségében az erős szél miatt kisebb-nagyobb porátfúvások vannak.
Az Útinform és a rendőrség minden autóst arra kér, hogy vegyék komolyan a figyelmeztetést és időben lassítsanak.
Március közepén ugyanilyen körülmények vezettek szinte példátlan balesethez az M1-esen: akkor 5 kamion és 37 autó ütközött össze a sztrádán, a fővárosból kifelé vezető oldalon. Az balesetben érintett járművek közül 19 kiégett, és a tűzoltók később egy holttestet is találtak az egyik kiégett autó alatt.
A március 11-i, halálos áldozatot is követelő tömegbaleset miatt a rendőrség nyomoz, kockáról kockára elemzik a kamerafelvételeket, az autópályakezelőnél pedig belső vizsgálat indult. A hvg.hu is írt róla: a szaktárca nem zárta ki, hogy ha a folyamatban lévő nyomozás ezt indokoltnak látja, szigoríthatnak a törvényi előírásokon.
Törvénymódosítás is jöhet M1-esen történt tömegbaleset miatt
Az már biztos, hogy több, együttes ok vezetett a halálos tömegszerencsétlenséghez március 11-én az M1-es autópályán. Az illetékes, Lázár János vezette minisztérium nem zárta ki, hogy ha a folyamatban lévő nyomozás ezt indokoltnak látja, szigoríthatnak a törvényi előírásokon.