Autó hvg.hu 2022. július. 04. 12:39

Jókorát esett egy robogós, aki elé hirtelen bevágott egy autó

Csúnya esést rögzített egy autós kamerája, ami után jelentkezett a robogós is, hogy elmesélje, pontosan mi is történt.

A Nagyvárad térről tartott a Haller utcán a Soroksári út felé egy autós, akinek a kamerája felvette a robogós balesetét. Mint írta, az autójával a Mester utcánál haladt el a sárga Suzuki és a robogós előtt. Hozzátette, hogy előtte is haladt egy autó, előttük pedig két kerékpáros, akiket nem tudtak megelőzni a kereszteződés előtt. A videón ekkor látni, hogy a Suzuki sofőrje a középső sávból balra rántja a kormányt, miközben mellette van a motoros, aki hatalmasat esik.

A Bp-i Autósok közössége oldalán megjelent videó után jelentkezett a robogó vezetője, aki úgy véli, az ő hibája is a baleset, mert el akart menni az autó mellett, amely előtt a sofőr elmondása szerint hirtelen fékeztek, ezért rántotta egy pillanatra az autót balra, amire ő a robogón ülve túl nagyot fékezett. Leírta azt is, hogy nem találta el a kocsi, magától esett el, amikor vészfékezett. Az autós rögtön megállt megkérdezni, hogy minden rendben van-e.

A robogós leírta azt is, hogy bár nagyot esett, de szerencsére, nem sérült meg komolyabban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.