Autó MTI 2021. november. 13. 18:56

Az utolsó helyre küldték büntetésből Hamiltont a sprintfutamra

Max Verstappent pedig pénzbüntetésre ítélték Brazíliában.

Az elsőről az utolsó helyre sorolták a versenybírók Lewis Hamiltont, aki így csak a mezőny végéről rajtolhat szombat este a Forma-1-es Brazil Nagydíj sprintfutamában. A büntetést azért rótták ki a Mercedes címvédő és hétszeres világbajnok brit pilótájára, mert autójának hátsó szárnya nem felelt meg az előírásoknak a pénteki időmérőn. 

A sprintverseny 20.30-kor kezdődik, annak az eredménye határozza majd meg a vasárnapi futam rajtsorrendjét. Amennyiben Hamiltonnak a papírforma szerint sikerül előrébb lépnie, a szombat este kiharcolt pozíciójához képest akkor is mindenképpen öt hellyel hátrébbról rajtolhat majd el vasárnap, mert pénteken kicserélték erőforrásának belső égésű motorrészét. 

A 100 kilométeres sprintet a vb-pontversenyben vezető Max Verstappen kezdheti az élről. A Red Bull holland pilótája is büntetést kapott: 50 ezer eurót kell fizetnie, mert a parc fermében tapogatta, illetve vizsgálgatta Hamilton Mercedesének hátsó szárnyát, amit nem tehetett volna meg.

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.