Autó hvg.hu 2021. november. 12. 17:04

Fontos újdonságot villantott meg a Suzuki

Egyelőre csak egy fényszórót lehet látni, de minden bizonnyal az új S-Cross van mögötte.

Hivatalosan nem árulta el a Suzuki, hogy melyik modelljének bemutatóját harangozták most be, de a legvalószínűbb, hogy a harmadik generációs S-Crossról van szó, amely a japán márka kompakt SUV-ja.

A mostani előzetes szerint a premier majd november 25-én lesz, akkor derül ki, hogy valóban az esztergomi újdonságról van-e szó.

Az S-Cross második generációja még 2013-ban debütált, majd 2016-ban és 2021 év elején kapott némi frissítést, ami mindenképpen időszerűvé teszi egy teljesen új változat bemutatását.

A készülő SUV minden bizonnyal az új generációs Vitarával lesz közös alapokon, a hajtása pedig várhatóan marad mostani 1.4 literes Boosterjet mild-hibrid motor.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Gazdaság Kovács Gábor 2025. március. 04. 13:39

Trump 54 ezer milliárd forintot követel Magyarországtól 2038-ig

Az idei évet tekintve 2,6 ezer milliárd forint plusz kiadást jelentene, ha Magyarország a GDP-je 5 százalékát védelmi kiadásokra fordítaná, ahogy Donald Trump követeli. 2038-ban a GDP 2 százaléka és 5 százaléka közt már 5,6 ezer milliárd forint lesz. A NATO biztosan emelni fogja a védelmi kiadások célértékét, de biztos, hogy nem 5 százalékra.