A négy vádlott fejenként 12–30 millió forint közötti összegű vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.
Két nő és két férfi – négy gazdasági társaság vezetői – áll bíróság elé jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt, mert több ezer útjuk után nem fizették meg az útdíjat.
Az ügyészség közleménye szerint mind a négyen leszerződtek az M5-ös autópálya aszfaltszerkezet- és hídfelújítási munkálataira fuvarozóként. Egyikük 2017-ben, másikuk 2019-ben kötött szerződést, majd társaival alvállalkozói keresztszerződést.
A vállalkozások járműveinek csak akkor nem kellett fizetniük a díjköteles útszakaszokon, ha a felújítási munkálatok miatt közlekedtek. Amennyiben egyéb célból használták az utat, nekik is be kellett volna fizetniük az úthasználati díjat. A vádlottak azonban 2017 és 2020 között több ezer esetben visszaéltek a díjmentességgel, mert a más célú szállításaik után nem vallottak be és nem fizettek, ezáltal
egyenként 12 és 30 millió forint közötti összegű vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.
A kárt azonban a nyomozás során minden vádlott megfizette. Az ügyészség további pénzbüntetés kiszabását szeretné elérni a bíróságon.
Az ügyészség korábban egy ehhez hasonló másik esetről is hírt adott: 2016 és 2019 között egy banda trükközött az útdíjakkal és bírságokkal, ezzel négymilliárdos kárt okozva.
(Kiemelt képünk illusztráció.)