Autó hvg.hu 2021. július. 30. 13:19

Budapesten nyit szalont az Alpine sportkocsimárka

A francia Renault sportrészlege könnyű és élvezetes autókat kínál.

Laurent Rossi, az Alpine ügyvezető igazgatója jelentette be a Hungaroring idei futamával egyidőben, hogy piaci terjeszkedésük legújabb állomása Magyarország, ősszel megnyitják Budapesten az első szalonjukat.

A Váci úton nyit majd kora ősszel a boltjuk és elsőként az A110-es modell lesz elérhető, amely két évvel ezelőtt az Év Autója szavazáson holtversenyben első helyen végzett a nemzetközi szakmai zsűrinél.

Alpine

A jelenlegi modellkínálat lényegében egy típust jelent, az A110-est, amely egy középmotoros sportkocsi. Az alapesetben alig 1100 kilogramm tömegű autót egy 1.8 literes, négyhengeres, turbófeltöltésű motor hajtja. Az A110 Pure és Légende modellekben ez a motor 252 lóerő teljesítményt ad le, míg az A110S esetében ez 292 lóerőt jelent.

A cég által közölt árlista szerint a legolcsóbban alapáron 20,45 millió forintért lehet A110-est kapni, míg a legerősebb modell 24,4 millió forint.

Az Alpine-t egyébiránt 1955-ben alapították, majd 1973-ban megvásárolta a Renault Group.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Ingatlan Mészáros Márton Balázs 2024. december. 03. 14:20

Felháborított sok ingatlanközvetítőt, hogy értékelni lehet őket a legnagyobb hazai platformon

Nem felhőtlen az ingatlanközvetítők öröme, miután a legnagyobb hazai ingatlankereskedelmi platform, az Ingatlan.com értékelési rendszert vezetett be. A kritikusok szerint nem konzultáltak velük a bevezetés előtt, az értékelésekkel pedig könnyű visszaélni. Az oldal azonban úgy látja, hogy az új funkcióval átláthatóbbá válik a jelenleg vadnyugati körülmények között működő hazai ingatlanpiac.