A sofőr azt mondta, nem észlelte az esetet.
Egy tarcali férfi elsodort autójával egy kerékpárost, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott– közölte a Police.hu.
Azt írták, hogy az autós a 3616-os számú úton, Tarcal felől Bodrogkeresztúr irányába ment június 28-án. A sofőr ki akarta kerülni a vele azonos irányba haladó kerékpárost, de nem tartott megfelelő távolságot, és a visszapillantó tükrével elsodorta a biciklist. A baleset során a kerékpáros férfi súlyosan megsérült, az autó visszapillantó tükre pedig letört.
Az autó vezetője nem állt meg, hanem segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A rendőrök a hátramaradt autóalkatrészből rövid időn belül azonosították a férfit, majd gyanúsítottként kihallgatták. A férfi azt mondta, hogy nem észlelte a balesetet, ezért nem állt meg.
A rendőrség segítségnyújtás elmulasztása, illetve közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt folytat eljárást.