Autó hvg.hu 2021. május. 02. 09:49

Megállt felszívni egy csíkot, de felvette az autópálya kamerája - videó

Félreállt az autópálya leállósávjában, majd egy kártya és egy szívószál segítségével felszippantott valamilyen fehér port egy autós Pozsonytól nem messze. Pechére az autópálya kamerái mindezt rögzítették, a szlovák rendőrség pedig nem volt rest nyilvánosságra hozni a felvételt.

A felévtelen szereplő dátum szerint április 13-án délután 3 óra után valamivel félreáll egy fehér furgon az R7-es autópályán. A pozsonyi rendőrség által nyilvánosságra hozott felvételen látszik, ahogy a sofőr feltűri a ruhája ujját, hogy belekezdjen egy aprólékos műveletbe. Rendezkedni kezd, előkészíti a terepet az első ülések között, majd egy láthatóan mágneskártyának tűnő eszközzel egy kis utcácskát formál valamilyen fehér porból. A furgon vezetője láthatóan nem siet és nem izgul, mikor elkészült, megtisztítja az orrát és egy szívószállal eltünteti a kihúzott csíkot. A művelet után még egy kicsit nyomogatja a telefonját, pedig ekkor már közel negyedórája áll a leállósávban.

Két héttel az eset után a rendőrök Pozsonyban lettek figyelmesek ugyanerre az autóra, ugyanazzal a sofőrrel. Igazoltatták az autóst, aki szemmel láthatóan drogok hatása alatt állt, így vér- és vizeletvizsgálatot rendeltek el - írja  az Új Szó, ahol kiszúrták a videót. A vizsgálat kimutatta, hogy a sofőr kokain és THC hatása alatt vezetett. Mivel a sofőr veszélyeztette a közúti forgalom többi résztvevőjét, ezért a helyszínen lefoglalták a jogosítványát és eljárás indult ellene.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.