Autó hvg.hu 2020. november. 18. 04:44

Alapvető parkolási szabályon változtatna egy kezdeményezés

Egy civil szervezet kezdeményezett Kresz-módosítást.

Az Észszerűbb Közúti Közlekedésért Egyesület javasolja a parkolási szabályok megváltoztatását, mert jelenleg a Kresz szerint kétirányú forgalmú úton járművel megállni – ha közúti jelzésből vagy a Kresz egyéb rendelkezéséből más nem következik – csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban szabad.

A civil szervezet azt szeretné elérni, hogy lakott területen belül kétirányú forgalmú úton, abban az esetben, ha az úttest szélessége a hat métert nem haladja meg és az úttesten felezővonal és záróvonal nem található, járművel az út menetirány szerinti bal oldalán is lehessen parkolni.

Az egyesület szerint a gyakorlatban a legtöbb helyen amúgy is így parkolnak az autósok kényszerűségből. Egy keskeny belterületi úton álláspontjuk szerint nem jelent veszélyt a közlekedőkre, ha az út mindkét oldalán bármilyen irányban meg lehet állni. Ugyanakkor felesleges és esetlegesen valóban veszélyt is jelentő manőverezgetést, megfordulásokat meg lehetne megspórolni a közlekedőknek ezzel az enyhítéssel.

A címkép illusztráció.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?