Autó MTI / hvg.hu 2020. november. 12. 15:49

Befejezik az M6-ost a határig és további 80 kisebb-nagyobb közútfejlesztés indul

587 milliárd forintot költ az ország 2024-ig úthálózat fejlesztésekre.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közzé tette, milyen közútfejlesztési beruházásokat támogat az állam a következő három évben.    

A támogatott fejlesztések között olyanok beruházások lesznek, mint az M6-os autópálya országhatárig tartó befejezése. A Bóly és Ivándárda közötti szakaszon már zajlanak a beruházás előkészületei, amelynek nyomán egy 20 kilométer hosszú autópálya épül meg a horvát határig.

Ugyancsak megépül az M76-os autóút Fenékpuszta és Zalaegerszeg közötti szakasza, valamint a zalai megyeszékhely négysávos kapcsolata mellett a sármelléki repülőtér bekötése is megvalósul. További kiemelt fejlesztés a 37-es főút Szerencs és Gesztely közti szakaszának négysávossá tétele és a Sajószentpéter-Berente elkerülő út kivitelezésére vonatkozó költségeket is.

A négy beruházással összefüggő kiadásokra mintegy 430 milliárd forintot különítenek el 2021 és 2024 között az éves költségvetésekben.

A négy legnagyobb beruházáson túl 82 projekt előkészítését és megvalósítását kezdik el, aminek révén 580 kilométernyi útszakasz rendbetétele válik lehetővé 2022-ig. A korszerűsítések jellemzően két számjegyű főutakon és alacsonyabb rendű mellékúti, összekötő szakaszokon történnek meg, amelynek teljes listáját a Magyar Közlöny 244. számában tették közzé.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.