Autó hvg.hu 2020. június. 07. 19:57

Kamera rögzítette az olasz autópályán bekövetkezett halálos balesetet

Az olaszországi A1-es autópályán pénteken történt balesetben négyen haltak meg, köztük két kisgyerek.

Egy Romániából Szlovénián át Olaszországba utazó, Nápolyba tartó család szenvedett súlyos balesetet pénteken az olasz A1-es autópályán. Az Arezzónál bekövetkezett balesetben négyen haltak meg. Egy sztrádán elhelyezett kamera rögzítette a történteket: a Volkswagen Sharant vezető sofőr egyszerűen letért az útról és egy leállósávban álló kamionnak ütközött. A balesetben meghalt a sofőr két gyereke: egy nyolc hónapos ikerlány és egy 10 éves kisfiú, valamint a gyerekek nagyszülei. A gyerekek édesanyjának súlyos a sérülése, és megsérült a másik ikergyermek, valamint egy 14 éves gyerek.

A sofőrt, egy 30 éves férfit halálos közlekedési baleset okozása miatt őrizetbe vették. Az kiderült, hogy alkoholt, kábítószert nem fogyasztott, így arra gyanakodnak a rendőrök, hogy a hosszú utazás miatt elnyomta az álom vezetés közben. Az is kiderült azonban, hogy a hétszemélyes kocsiban nyolcan utaztak, és feltehetően egyikük sem volt bekötve. A baleset más résztvevői nem sérültek meg.

Ha a videó nem indul el, ide kattintva megnézheti.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.